Több, mint 1000 éve már annak, hogy a dán származású Briccius 3 testvérévél Dániából Konstantinápolyba ment, ahol a testvérek Leo császár szolgálatába álltak. Jámbor viselkedésüknek és különleges tehetségüknek köszönhetően rövid időn belül elnyerték az udvar kegyeit.

Briccius személyében a császár egy ügyes hadvezérre lelt, aki mindig győzedelmeskedett a birodalom ellenségein. Bármennyire is tisztelte urát a hű szolga, nagyon elszomorította a tény, hogy pártfogója nem eléggé hű keresztény. Ezért Briccius megkérte Istent, küldjön egy jelet, mely megerősíti a császárt hitében.

Történt aztán egy napon, hogy egy kereskedő, hogy Isten hatalmát próbára tegye, egy katolikus templomban késsel átszúrta a Megváltó képét. A képből, mintha élő test lett volna, vér folyt. Az idegen a csodától rémülten kirohant a templomból és bevallotta tettét egy papnak, megkeresztelkedett és hithű keresztény lett.

Mikor a császár tudomást szerzett erről a csodás jelenségről, nagy kísérettel a templomba érkezett, s miután saját szemével is meggyőződött a csodáról, megtért. A szent vért egy üvegcsében fogták fel és hamarosan a legjobban tisztelt tárgy lett.

Briccius évekig élt Konstantinápolyban, de a honvágy csírázni kezdett szívében. Ìgy hát elhatározta, hogy visszatér Dániába és ott hirdeti az igét a pogányoknak. Mikor elmondta szándékát a császárnak, az hallani sem akart róla. De hű szolgájának többszöri kérésére egy idő után mégis beleegyezett az elbocsátásba. A császár felajánlott alattvalójának egy búcsúajándékot. Briccius a szent vért kérte a császártól. Az uralkodó nem örült a kérésnek, mert nem akart megválni az értékes kincstől. Ezért 3 nap gondolkodási időt adott szolgájának, abban a reményben, hogy meggondolja magát. A cellában, ahol Bricciusnak a 3 napot töltenie kellett, 3 értékes üvegcse állt.

A császár egyetlen lánya tettei és érdemei miatt titkon beleszeretett Bricciusba, s egy nap szolgálólánynak öltözve étellel beosont a jámbor emberhez, hogy tanáccsal, s esetleg tettel is, segítse. Azt tanácsolta Bricciusnak, hogy azt az üvegcsét válassza, amelyre nem szállnak a legyek.

A hataridő leteltével Briccius úgy tett, ahogy a lány tanácsolta, s így valóban a szent vért tartalmazó üvegcsét kérte. Ezek után már a császár sem mert ellenkezni, s odaadta hű szolgájának az ereklyét. Briccius megígérte, hogy az értékes kincset egy olyan országba viszi, ahol jobban tisztelik, mint akkori helyén. De a császár titkon már azt tervezte, hogy az értékes kincset egy rablás során visszaszerzi.

Briccius zarándokruhát öltött, s elindult a hosszú útra északi hazája felé. 3 testvére elkísérte, mert ők négyen nagyon bensőséges vizsonyban voltak, s egyikük sem akart a másik nélkül a császár udvarában maradni.

Alig hagyták el a zarándokok a várost, mikor uruk szolgálókat küldött utánuk, hogy elvegyék tőlük a szentséget. De a testvérek résen voltak, észrevették követőiket, s letértek az útról. Briccius az üvegcsét egy a combján ejtett sebbe rejtette.

A földdel bekent seb gyorsan gyógyult, s senki nem sejtette volna, hogy milyen értékes tárggyal a húsában gyalogol a zarándok.

Ìgy vándoroltak országról országra háborítatlanul, mikor elérték a Drau völgyét Karintiában. Briccius a Möll völgye mellett a Tauernen át akart északnak menni. A másik 3 testvér azonban elhatározta, hogy Karintiában marad; Sachsenburgnál búcsúztak el egymástól. Az egyik báty a Drau mentén lefelé vándorolt,és Oswaldibergben telepedett le, mely települést állítólag róla neveztek el. Másikuk a Gail-völgyben található Kötschachba ment, ahol a hagyomány szerint végső nyughelyre lelt; harmadikuk pedig Niklaiban Sachsenburg település alapítója lett s jámbor élete miatt hamarosan a “szent ember” jelzővel illették. Még napjainkban is sok monda kering tevékenységéről.

Briccius egyedül indult el a magas hegyeknek a Möll mentén, de egy viharos éjszakán elvétette az utat és és elsodorta egy lavina.

Mikor karácsony táján, ahogy erre szokás, a hegyi parasztok felmentek a legelőkre a szénáért, s a mai Heiligenblut község közelében, azon a helyen, ahol most a Bricciuskápolna áll, a hóban három zöld rügyet találtak. Nagyon elcsodálkoztak ezen a csodán. Elkezdtek ásni a hóban, s hamarosan megtalálták a szent ember –merthogy annak tartották az illetőt- holttestét, kinek szívéből a három rügy hajtott.

A szent embert méltó módon el kellett temetni. Ùgy döntöttek, hogy a végső nyughely kiválasztásánál Isten szavára hallgatnak. A holttestet feltették egy szekérre, mely elé két “tanítatlan” ökröt fogtak, s hagyták, hogy arra menjenek, amerre akarnak. Ùgy határoztak, hogy azon a helyen temetik el a holttestet, ahol a fogat megáll, s a későbbiekben egy kápolnát állítanak a sír fölé.

Az ökrök a Möll mentén egészen addig a helyig húzták a szekeret, ahol ma a heiligenbluti plébániatemplom áll. Innen nem mozdultak az állatok. Ìgy levették a holttestet a szekérről, s eltemették a dombon.

Néhány nap múlva azt vették észre, hogy a sírból kilóg a halott egyik lába. Miután tüzetesebben szemügyre vették a lábat, észrevették az elrejtett sötét folyadékkal telt üvegcsét.

Miután kivették a kis üveget és újratemették a holttestet, a láb nem került újra a napvilágra.

A titokzatos üveget a halottnál talált gyűrűvel és írással együtt elküldték a salzburgi érseknek, aki a konstantinápolyi patriarchától kért felvilágosítást. Ìgy szerzett tudomás a nyugati világ erről az eseményről.

A heiligenbluti plébániatemplomban 14 nagyméretű festmény mutatja be Briccius életét és halálát. Az Isten házában egy oszlopban őrzik a kis zöldes folyadékkal telt üvegecskét, amelyet a zarándoknál találtak.

A templom közepéből néhány lépcső vezet le a sírkamrába, ahol egy koporsóhoz hasonló síremléket állítottak annak a jámbor embernek, akinek Heiligenblut község a nevét köszöni.